NFL-sztorik a múltból

A világ legjobb sportjának felejthetetlen pillanatai. Játékok, meccsek, történetek az NFL 1920 óta íródó históriájából.

Facebook

Kérések, javaslatok

Ha volna olyan NFL-sztori, amelyről szívesen olvasnál, dobd be az ötleted a kommentek közé.

LXXXI. Az Acélfüggöny

2013.07.30. 18:11 kothoga

A sport örök igazsága, hogy a különböző korban szereplő együtteseket, csapatrészeket nehéz összehasonlítani. Pontosan ez a helyzet akkor is, amikor minden idők legjobb védőfalát kívánjuk megnevezni. Deacon Jonesnak, a Los Angeles Rams védő falemberének halálhíre kapcsán nemrégiben már megemlékeztünk az általa is femjelzett Félelmetes Négyesről. A mai posztban pedig a Rams hatvanas évekbeli nagy kvartettjének talán legnagyobb riválisát, a hetvenes években uralkodó Acélfüggönyt vesszük górcső alá.

steelcurtain.jpgAz Acélfüggöny vászonból

Az 1933-ban alapított Pittsburgh Steelers sokáig nem találta meg a siker kulcsát, ám az 1974-es idény után végül megnyerték történetük első bajnoki címét. Mindez nagyban volt köszönhető a hatvanas évek végén kezdődő tudatos építkezésüknek, ahol a pittsburghi vezetők elsősorban a draftokon kiváló érzékkel választották ki a szisztémájukhoz legjobban illő fiatalokat. Talán nem is kell mondani, hogy az Acélfüggöny összeállítása is ennek keretében valósult meg.

Minden idők sokak által legkiválóbbnak tartott védő falembere, Joe Greene 1969-ben negyedik választottként került a Steelershez. Abban az évben gyorsan begyűjtötte a legjobb újonc védőnek járó díjat, hogy hamarosan a legrettegettebb defensive tackle váljék belőle. 13 éves pályafutása alatt természetesen csak Pittsburghben játszott, így a gárda első négy bajnoki címében (1974, 1975, 1978, 1979) elévülhetetlen szerepet játszott. Greene 10 alkalommal kapott Pro Bowl-meghívót, és bár a sack az ő érájában még nem számított hivatalos statisztikának, 78 és fél sackkel zárta a karrierjét. Emellett ő lett az első játékos, aki ugyanazon a Super Bowlon (SB IX) interceptiont, kierőszakolt fumble-t és begyűjtött fumble-t is jegyzett.

joe greene_1.jpgJoe Greene

L.C. Greenwood defensive end ugyancsak 1969-ben került Pittsburghbe. Bár csupán a draft tizedik körében választották ki, gyorsan a kezdőben találta magát. Greenwood ugyanúgy tizenhárom évet töltött az NFL-ben és a Steelersnél, mint Greene, bár ő "csak" hat Pro Bowlra jutott el, valamint 73 és fél sacket gyűjtött össze. Kárpótlásul volt néhány nagy mutatványa a nagydöntőkön. A 9. Super Bowlon falember létére három passzát is elütötte Fran Tarkentonnak, a Minnesota Vikings irányítójának. Egy évvel később Roger Staubach, a Dallas Cowboys karmestere még rosszabbul járt, hiszen Greenwood őt négyszer sackelte a 10. Super Bowlon.

lc greenwood.jpgL.C. Greenwood

Dwight White defensive end 1971-ben érkezett a kohászvárosba, hogy tízéves karrierje minden szezonját az arany-feketéknél töltse. White ennek köszönhetően ugyancsak négyszeres bajnoknak mondhatta magát, amely aranygyűrűkért rengeteget tett. A 9. Super Bowlon például ő szerezte a nagydöntők történetének első safetyjét, míg a 10. Super Bowlon háromszor sackelte Staubachot. Dan Rooney, a klub tulajdonosa nem véletlenül nevezte őt "az egyik legnagyobb játékosnak, aki a Steelers mezét viselte". White 2008-ban tüdőembóliában vesztette életét.

Dwight White.jpgDwight White

A védőfal negyedik klasszisa, Ernie Holmes szintén az 1971-es drafton kötött ki a Steelersnél. Az Acélfüggöny tagjai közül ő volt az egyetlen, aki a pittsburghi éveit követően más csapatnál is szerepelt, hiszen a defensive tackle az 1978-as idény után a New England Patriotstól vonult vissza. Emiatt ő csupán két aranygyűrű büszke tulajdonosának mondhatta magát. Karrierje során a Steelers játékosaként 40 sacket gyűjtött be, amelyből az egyéni csúcsának számító 11 és felet 1974-ben mutatott be. Holmes a sors furcsa fintoraként szintén 2008-ban - autóbalesetben - halt meg.

ernie-holmes.jpgErnie Holmes

Az Acélfüggönyre emlékezve nem tehetjük meg, hogy nem idézzük fel az 1976-os idény elképesztő sztoriját. Az kétszeres címvédő Steelers 1-4-es mutatóval kezdte az idényt, ráadásul egy sérülés miatt elvesztették Terry Bradshaw irányítót. Ami ez után következett, azt valószínűleg senki nem lesz képes megismételni. Mivel akkoriban még 14 találkozót vívtak az alapszakaszban, a pittsburghieknek kilenc összecsapás állt rendelkezésükre ahhoz, hogy elérjék a rájátszást. Az Acélfüggöny ennek megfelelően működésbe lépett, és mindenkit letarolt.

A következő kilenc meccsen a Steelers összesen 29 (!) pontot engedélyezett a vetélytársaknak. Öt alkalommal lenullázták az ellenfelüket, akik háromszor csupán mezőnygólt tudtak ellenük szerezni, és csak a Houston Oilers mondhatta magát olyan szerencsésnek, hogy két touchdownt szerezve szenvedjen szolid vereséget (16-32) tőlük. A Steelers 10-4-es mérlegével végül megnyerte a csoportját. Aztán a pittsburghi legények a Baltimore Colts elleni divíziós meccset még sikerrel vették (40-14), ám az Oakland Raiders elleni AFC-döntőn alulmaradva (7-24) nem kaptak esély az újabb címvédésre.

Az Acélfüggöny legszebb pillanatai

Érdemes megjegyezni, hogy az Acélfüggöny elnevezés eleinte csupán a Steelers szuperszónikus védőfalára vonatkozott, ám az idők folyamán egyre inkább a hetvenes évek csapatának teljes védelmére használták. Ennek megfelelően az magában foglalt olyan zseniket, mint Jack Lambert, Jack Ham vagy Mel Blount is.

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhistory.blog.hu/api/trackback/id/tr235434336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

civil 2013.07.31. 08:19:59

Nehéz lesz megismételni ezt a teljesítményt, főleg úgy, hogy a videóban látható jelenetek egy része ma már szabálytalan...

kifordított nagyanyó 2013.07.31. 11:45:34

Kéne egy ilyen Dallasba is.:))

Le'Veon 2013.08.01. 00:51:58

Smith, Hampton, Porter, Farrior, Harrison, Polamalu, Clark ....
azért a 2000-es évek védelme is elit volt, de 1 szinttel azért gyengébb mint a "Steel Curtain"
süti beállítások módosítása