NFL-sztorik a múltból

A világ legjobb sportjának felejthetetlen pillanatai. Játékok, meccsek, történetek az NFL 1920 óta íródó históriájából.

Facebook

Kérések, javaslatok

Ha volna olyan NFL-sztori, amelyről szívesen olvasnál, dobd be az ötleted a kommentek közé.

CXII. Felemás szezon

2013.11.25. 18:49 kothoga

A rossz idénykezdet többnyire rányomja bélyegét egy csapat teljesítményére. Az NFL-ben ugyanis - jelenleg - mindössze 16 meccsből áll a szezon, azaz túl sok javítási lehetőséget senki nem kaphat. Ennek megfelelően meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy gárda súlyos negatív mérleget képes úgy megfordítani, hogy végül eléri a rájátszást. Ami pedig a Cincinnati Bengalsszal történt 1970-ben, az a maga nemében ma is rekordnak számít.

tovább »

CXI. A foghíjas bajnok

2013.11.20. 19:19 kothoga

Néha a legelvetemültebb tekintet mögött lakozik a legbékésebb lélek. Mindez az NFL-ben külön értelmet nyer, hiszen ebben a sportban a finom úriembereknek sok babér nem terem. Ma a liga egy olyan emblematikus figurájára emlékszünk, akinek a nevéhez minden idők talán legagresszívabb tekintete fűződik, ám akinek zord külseje mögött jámbor lélek ütött tanyát.

CX. Géniuszok egymás között

2013.11.14. 18:55 kothoga

Megszokott dolog, hogy egy csapatnál a vezetőedző a szakmai stáb első embere. Ő az, aki összefogja a különböző csapategységek koordinátorainak munkáját, sok esetben még a játékhívási feladatok is az ő kezében összpontosulnak. Ezen tények ismeretében nem lehetett könnyű helyzetben az ötvenes évek New York Giantsének vezetőedzője, aki alatt két korszakos zseni bontogatta szárnyait.

CIX. Flipper a levegőben

2013.10.29. 20:12 kothoga

Aki akár csak fél szemmel is követi a liga történéseit, tisztában van vele, hogy Calvin Johnson a nyolcadik játéknapon egészen kolosszális teljesítménnyel rukkolt elő. A Detroit Lions elkapója 329 elkapott yardig jutott a Dallas Cowboys elleni 31-30-as győzelem során, amellyel minden idők második legtöbb elkapott yardját jegyezte egy meccsen. Mindössze hét yarddal szorul Flipper Anderson mögé, aki az 1989-es idény 12. fordulójában bizonyult egyszerűen tarthatatlannak.

CVIII. Higgadt Joe

2013.10.21. 21:10 kothoga

Ha minden idők legjobb játékosáról beszélünk, a legtöbbször Joe Montana neve merül fel. Nem is alaptalanul. A San Francisco 49ers (és a Kansas City Chiefs) egykori irányítója valóban hihetetlen dolgokat mutatott be pályafutása során. Egy korábbi posztban már megemlékeztünk a nevéhez fűződő "The Catch"-ről, ezúttal pedig egy másik nagy alakítására emlékezünk.

süti beállítások módosítása