Egy yard nem nagy távolság. Különösen igaz ez, amikor a csapatok hosszú passzokkal szinte pillanatok alatt képesek keresztül száguldani az egész pályán. Azonban a Tennessee Titans szurkolóinak nehéz volna elmagyarázni, hogy egy yard nem sokat számít. Ők ugyanis tisztában vannak vele, hogy pokol és mennyország bizonyos helyzetekben csupán egyetlen yardra helyezkedik el egymástól.
A nashville-i klub rajongói számára 2000. január 30. hozta el a megvilágosodást a kérdésben. Kedvenc együttesük ezen a napon játszotta Atlantában a 34. Super Bowlt a St. Louis Rams ellen. A találkozó előtt a bukmékerek hét ponttal esélyesebbnek látták az NFC reprezentánsát, és azt már 1946 óta tudjuk, hogy az ilyesmit komolyan kell venni. Mint később kiderült, a Rams-Titans nagydöntőt illetően is bebizonyosodott a bukik szakértelme, hiszen a Kurt Warner vezette St. Louis-i egylet éppen ennyivel múlta felül déli vetélytársát.
Kurt Warner a Rams mezében
A finálé a harmadik negyed közepén, 16-0-s Rams-vezetésnél igencsak simának tűnt, hogy 2:12-vel a vége előtt már egyenlő legyen az állás (16-16). Warner azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és 73 yardos átadásával Isaac Bruce touchdownt szerzett. Mindössze 1:48 maradt az órán, amikor a saját 12 yardosán ismét a Titans kapta meg a labdát. A nashville-i irányító, Steve McNair a nehéz helyzetben kiváló döntéseket hozott, amelyeket a Rams védelme néhány szabálytalansággal meg is toldott.
Ennek köszönhetően hat másodperccel a vége előtt a Titans a Rams 10-esén állt 1.&goal helyzetben. Mindenki tudta a Tennessee oldalán, hogy valószínűleg nincs több dobásuk, hiszen elfogytak az időkéréseik. A szituáció egyszerű volt: ha megvan a touchdown és a jutalomrúgás, úgy kiegyenlítenek, és jöhet a nagydöntők első hosszabbítása. Ha nem teszik meg a 10 yardot, úgy bajnok a Rams.
A 2009-ben elhunyt Steve McNair
Ennek tudatában kapta meg McNair a labdát, hogy a jobb oldalról slant útvonalat futó elkapójának, Kevin Dysonnak dobja azt. A receiver elől a tervek szerint Frank Wycheck tight end elvitte volna az embert, de a rajta védekező linebacker, Mike Jones az utolsó pillanatban észrevette a turpisságot. Irányt váltott hát, és Dyson után vetette magát. Úgy nézett ki, hogy a Titans játékos ezzel együtt beviszi a labdát a célterületre.
Nehéz volt elhinni, hogy a linebacker képes lesz megállítani a villámléptű elkapót, de mégis ez történt. Jones rávetette magát Dysonra, és két és fél yardra a gólvonaltól átkulcsolta a lábait. A receiver előredőlt, kinyújtotta a karjait, hogy behatoljon a célterületre, de nem volt képes elérni a gólvonalat. A térde egy ideig még Jones testén feküdt, ám amint leért a földre, a play és a meccs is véget ért. Ezt követően Dyson ugyan benyúlt a célterületre, de akkor az már semmit sem számított.
A 34. Super Bowl utolsó pillanatai
Szűk egy yard hiányzott a touchdownhoz. A Titans játékosai hitetlenkedve néztek a bírókra, akik - helyesen - úgy ítélték meg, nem született hatpontos találat. Mivel közben leperegtek a hátralévő másodpercek, a Rams játékosai emelhették kezüket a magasba, hogy egy gyors ima után megünnepeljék a világbajnoki címüket. Kurt Warner nem is gondolhatta abban a pillanatban, hogy a sors kilenc év elteltével visszakéri tőle az akkor nyújtott kölcsönt.
Az a fránya yard
A 34. Super Bowl megnyerésével a Rams Cleveland (1945) és Los Angeles (1951) városa után St. Louisnak is nyert egy bajnoki címet. A Titansnak azonban nem sikerült egy másik települést megörvendeztetni annak ellenére sem, hogy a wild card-körben az isteni gondviselést még a saját oldalukon tapasztalhatták. A Titans elődje még az AFL-ben diadalmaskodott kétszer a hatvanas években (1960, 1961), amikor Houston Oilersnek hívták az együttest.
