Korábban már tettem említést a Buffalo városát sújtó átokról, amelynek következtében a New York állambeli település csapatai eddig egyetlen bajnoki címet sem tudtak szerezni a főbb amerikai sportokban. Létezik azonban egy olyan hiedelem is, amely a Detroit Lionsnak az elmúlt bő 50 évben bemutatott gyatra szereplését magyarázza. Mivel a detroiti átok az indulásakor nem kapott publicitást, vannak, akik csupán legendának titulálják a Lions sorozatos kudarcait, ám ennek ellenére érdemes kicsit utánanézni, miért képtelen visszatalálni a korábbi sikereihez az autós város futballcsapata.
Hiszen az 1929-ben alapított Detroit Lions története első három évtizedében a liga egyik legerősebb klubjának számított. Már 1935-ben ünnepelhették az első bajnoki címüket, amelyet az ötvenes években további három követett. Ebben kulcsszerepet vállalt a korszak egyik meghatározó irányítója, Bobby Layne. A karmestert még az 1948-as draft harmadik pickjeként választotta ki a Chicago Bears, de csupán egy idényt töltött a Szeles Város csapatánál. Onnan a New York Bulldogshoz vezetett az útja, ám újabb egy szezont követően a nagy Almából is továbbállt. Ekkor következett számára a Lions, amelynek mezében nyolc évadon át szerepelt.
Bobby Layne, az átkozódó irányító
Itt játszhatott ismét együtt középiskolai barátjával és csapattársával, Doak Walkerrel, amely nagyszerű sikereket hozott számukra. 1952-ben bajnoki címet szerzett a Lions, hogy egy esztendővel később megvédjék a titulusukat. A harmadik bajnokság zsinórban viszont már nem jött össze nekik, mivel 1954-ben a Cleveland Browns - az előző két fináléban elszenvedett vereség után - a döntőben jobbnak bizonyult a detroiti legényeknél (56-10). Layne detroiti évei során még egyszer nyert címmeccset a Lions, de akkor már nem Layne volt a kezdő irányító.
Történt, hogy az 1957-es alapszakasz végéhez közelítve egy tumultuózus jelenet során Layne eltörte a lábát. Emiatt a szezon hajrájában már Tobin Rote vezette harcba a támadóegységet, akivel - a változatosság kedvéért a Browns ellen - meg is nyerték a bajnoki címet (59-14). Detroitban Rote-tal képzelték a folytatást, ezért 1958-ban az akkor 31 éves irányítót a Pittsburgh Steelershez cserélték. Mindez nem nyerte el Layne tetszését, és állítólag azt mondta: "A Lions 50 évig nem fog nyerni!"
Bobby Layne karrierje egy percben
Nos, ez pontosan így lett. 1958 óta a Lions ugyan tízszer bejutott a rájátszásba, ám ott mindössze egyetlen győzelmet szerzett: az 1991-es szezonban 38-6-ra a Dallas Cowboys ellen. Ezzel a klub összesített playoff-mérlege 1958 óta 1-10 lett, holott azt megelőzően 6-1-es mutatót jegyeztek. Érdemes megemlíteni, hogy az átok utolsó, 50. évében a Lions a történelem első 0-16-os szezonját produkálta. Ugyancsak figyelemre méltó statisztika, hogy 1958 után kinevezett vezetőedzők a Lionstól való távozásuk után soha nem kaptak többé vezetőedzői állást az NFL-ben. Az említett 50 évben a detroiti egylet összesített mutatója volt a legrosszabb az NFL-ben szereplő csapatok között, és nem meglepő módon a Lions azon négy csapat egyike (a másik három: Cleveland Browns, Jacksonville Jaguars, Houston Texans), amelyek még sosem játszottak Super Bowlon.
1958 óta a Lions történetét sajnos több tragédia is beárnyékolta, amelyeket természetesen az átokra fognak. 1960-ban az utcán holtan találták William Bakert, aki azt megelőzően 27 éven át viselte a Lions kabalfigurájának jelmezét. Bill Ford 1963. november 22-én vette át a franchise többségi részesedését; azon a napon, amelyen Dallasban meggyilkolták John F. Kennedyt, az Egyesült Államok 35. elnökét. 1971-ben pedig a Lions elkapója, Chuck Hughes lett az NFL eddigi egyetlen játékosa, aki a pályán, meccs közben vesztette életét. Hughes, miközben a játék éppen állt, szívrohamot kapott a Chicago Bears elleni találkozó utolsó percében. Mint a boncoláskor kiderült, súlyos szívbetegségben szenvedett, amely több családtagjánál is kimutatható volt.
A szerencsétlen sorsú elkapó, Chuck Hughes
