A második világháborút követő első fináléra 1945. december 16-án került sor Clevelandben. A találkozón a Cleveland Rams és a Washington Redskins vívott meg egymással és a brutális hideggel, hiszen a stadionban -22 fok várta a résztvevőket. Ennek következtében mindössze 32 ezren bátorkodtak ki az arénába, holott akár 82 ezer ember is megtekinthette volna a helyszínen az ütközetet.
A fagyoskodó játékosok
Hazai oldalról különösen nagy volt az összecsapás tétje, mivel a Rams története első döntőjére készülhetett. Mindez nem volt igaz a fővárosi klubra, akik az azt megelőző nyolc kiírásból négyszer is fináléba kerültek, kétszer el is hódítva a világbajnoki címet (1937, 1942). A Redskins számított a korszak legnagyobbjának, élükön a minden csapatrészben szereplő zsenivel, Sammy Baugh-val.
Sammy Baugh az 1937-es draft első körének hatodik választottjaként került a Redskinshez. Már az első profi idényében, ahol nem mellesleg ő lett a liga legjobban fizetett játékosa, bajnoki címre vezette a Washingtont. Irányítóként, defensive backként és punterként is a legjobbak közé tartozott, így nem volt olyan mozzanata a meccseknek, amikor az ellenfél megnyugodhatott volna, hogy Baugh nincs a pályán.
Számos rekordjával ma a legjobbak között lenne. Az egy szezonra vonatkozó passzpontossága (70,33% - 1945) minden idők harmadik legjobbja, puntátlaga (51,4 yard - 1940) pedig ma is csúcsnak számít. Emellett ő volt az első játékos, aki egy meccsen négy interceptiont jegyzett.
Egy furcsa megmozdulással indult a találkozó. A Redskins a saját ötyardos vonaláról jöhetett, és a vendégek passzjátékot hívtak. Baugh megkapta a snapet, majd pár lépést tett a saját célterületén belül. Ezután célba vette egyik elkapóját, de a labda az akkoriban még a gólvonalon elhelyezkedő villa egyik ágáról visszavágódott a washingtoni end zone-ba. Az érvényben lévő szabályok szerint ez safetyt jelentett, így a Rams 2-0-s előnyre tett szert.
A Redskins történetének legjobb játékosa, Sammy Baugh
A folytatásban a sérült bordával játszó Baugh nem tudta folytatni a találkozót, és a helyén Frank Filchock lépett pályára. Az új fiú a második negyedben gyorsan ki is osztott egy touchdownpasszt Steve Bagarus számára, de a hazaiak sem maradtak adósak. A Cleveland újonc irányítója, Bob Waterfield szintúgy hatpontos átadást adott Jim Benton részére, így a félidei pihenőre a felek kétpontos hazai előnnyel (9-7) vonultak.
A két karmester a továbbiakban is kiváló formát mutatott, és mindketten újabb touchdownra vezették az övéiket. A különbség csak annyi volt, hogy amíg Jim Gillette találata után az extra pontot nem tudta begyűjteni a Rams (15-7), addig a vendégek Bob Seymour touchdownja után nem vétették el a jutalomrúgást (15-14). Ám Joe Aguirre, a Redskins rúgója is bebizonyította, hogy képes hibázni, hiszen a záró negyedben két mezőnygólkísérletet (46 és 31 yardról) is elrontott. Ezért pedig drága árat fizettek a fővárosiak, akik végül nem tudták ledolgozni egypontos hátrányukat, és a Rams lett a bajnok.
Egy hang nélküli felvétel a döntőről
A találkozót követően a Redskins tulajdonosa, Preston Marshall őrjöngött, hogy a meccs eleji értelmetlen safety jelentette a különbséget a két gárda között. A közbenjárásával a szezon után el is törölték a szabályt, és onnantól kezdve a kapufa eltalálása simán sikertelen passznak számított. A másik tulajdonosnál, Dan Reevesnél pedig az csapta ki a biztosítékot, hogy a döntőért Cleveland városa tripla összegű stadionhasználati díjat számlázott ki számára. 1946-ban el is költöztette a Ramst, és a klub Los Angelesben talált magának új otthont, ahol 2.000 mérföldre kerültek a hozzájuk legközelebbi NFL-klubhoz.
