A Seattle Seahawks történetében eddig három játékost érte az a megtiszteltetés, hogy aktív pályafutása befejezése után az általa viselt számot visszavonultatták. Kétség sem férhet hozzá, hogy Steve Largent, Cortez Kennedy és Walter Jones minden lehetséges módon megszolgálta, hogy ilyen módon is elismerjék a klubért tett érdemeiket. Ennek megfelelően a 80-as, a 96-os és a 71-es számot soha többé senki nem viselheti a Seahawksnál. És bármilyen furcsa, pontosan ez a helyzet a 12-sel is.

Ez a történet azonban nem egy játékosról szól, hanem a nyugati parti város szurkolóiról. A Seahawks - bővítés keretében - 1975-ben kapott zöld lámpát az NFL-ben, és elsőként egy évvel később állhatott oda a rajtvonalhoz. A rajongók részéről hosszú várakozás előzte meg mindezt, így a liga vezetői érthetően hatalmas örömet okoztak Seattle népének azzal, hogy csapattal jutalmazták a türelmüket. Éppen ezért nem is lehetett kétséges, hogy a szurkolók és az alakulat azonnal egymásra találnak.

A Seahawks négy halhatatlanjának meze

Bár újoncként néhány nehéz esztendő várt a franchise-ra, már a harmadik évükben pozitív mérleggel zártak. Az áttörés aztán 1983-ban következett, amikor a még az AFC-ben vitézkedő Seahawksot csupán a később bajnok Los Angeles Raiders tudta megállítani a konferencia döntőjében (14-30). A kék-zöld együttes a következő idényben is rájátszásba jutott, ám előtte szokatlan dolog történt. A klub vezetőedzője és elnöke, Mike McCormack a szurkolók, azaz a csapat 12. játékosa iránti tisztelete jeléül visszavonultatta a 12-es mezt.

Mindez természetesen még szorosabbá fűzte a gárda és a drukkerek viszonyát. Olyannyira, hogy az addig is leghangosabb szurkolók a hangerejükre rápakoltak még egy lapáttal. A liga nagyrészt nekik köszönhetően vezette be 1985-ben a zajra vonatkozó szabályt. Ebben megtiltották, hogy a stadionokban az ellenfél támadásai alatt a klubok által szervezett módon (eredményjelzőn, cheerleaderekkel stb.) hangolják a szurkolók kórusait. Mivel azt nyilvánvalóan nem tilthatták meg, hogy a rajongók a maguk módján okozzanak hangzavart, a Seahawks fanatikusait nem lehetett visszafogni ilyen kezdeményezéssel.

2003-ban a klub vezetése ismét kifejezte, milyen nagyra tartja a rajongóit. A 12. Ember (12th Man) zászlót kapott, amelyet az elmúlt 10 évben valamennyi hazai meccs előtt ünnepélyesen felvonnak. Első alkalommal 12, a kezdetektől bérlettel rendelkező szurkolónak jutott ez a kiváltság, ám azóta a klub életében fontos szerepet játszó személyek közül sokakat ért ez a megtiszteltetés.

Cortez Kennedy 2012-ben felhúzza a 12. Ember zászlaját

Nehéz megmondani, hogy melyik meccs volt a 12. Ember legjobbja. Két találkozó azonban biztosan kiemelkedik a számtalan siker közül. 2005 novemberében a New York Giants látogatott a Quest Fieldre (ma CenturyLink Field), ahol egészen drámai végkifejlet várt a csapatokra. A hosszabbításba forduló találkozón a vendégek összesen 11 false startot mutattak be, illetve a rúgójuk, Jay Feely (akinek a meccs előtt 23/25-ös mutatója volt) három mezőnygól-kísérletet is elrontott. Ebből az elsőt a rendes játékidő utolsó pillanataiban, kettőt pedig a hirtelen halálban. Az utóbbit megtorolta a Seahawks, és a hazaiak végül 24-21-re nyerték meg a nem mindennapos összecsapást.

A másik emlékezetes találkozóra a 2010-es idény rájátszásában került sor. Pete Carroll első idényében a gárda csupán 7-9-es mutatóval végzett, ám így is a legjobbnak bizonyult a gyengécske NFC Nyugatban. A wild card-körben a címvédő New Orleans Saints utazott Seattle-be, de szinte senki nem tudta elképzelni, hogy Drew Breesék számára ott ér véget a szezon. Pedig pontosan ez történt (41-36). A 12. Ember hibák sorozatába hajszolta a vendégeket, míg Marshawn Lynch utolsó negyedbeli, végül győztesnek bizonyuló 67 yardos touchdownja alatt földrengést jelzett a stadion melletti szeizmográf.

Pete Carroll nem csak a játékosokat, de a szurkolókat is képes fanatizálni

Még létezik egy elképesztő statisztika, amely jól mutatja, mit kell kiállnia a vendégcsapatoknak Seattle-ben. 2005-ben egy alkalommal 112 decibeles hangerőt mértek a műszerek a Qwest Fielden. A miheztartás végett: az emberi beszéd 50 decibeles erősségű, és 100 fölötti érték esetében más súlyos halláskárosodást lehet szenvedni. Ha még egy kicsit rátettek volna a szurkolók, talán elérhették volna a 120 decibelt, amelyet az emberi fájdalomküszöbnek tartanak.