A futballban is rendkívül fájó tud lenni az utolsó pillanatban elszenvedett vereség. A meccseken gyakran megesik, hogy a döntetlenre álló felek egyike az idő megfelelő menedzselésével olyan helyzetbe hozza magát, hogy az utolsó másodpercekben kellemes távolságból rúghat mezőnygólt a győzelemért. Ilyenkor a védekező csapat rendelkezésére álló eszközök igen szűkösek, és a rúgás után többnyire csak azt konstatálhatják, hogy elvesztették a találkozót.

Olykor azonban előfordul, hogy nem a támadók, hanem a védők számításai jönnek be. Ilyenkor értelmet nyer az a közhelyszerű frázis, hogy sosem szabad feladni. A sportnak ezt az örök igazságát erősítette meg 1996. november 3-án a Seattle Seahawks együttese, akik aznap a Houston Oilerst látták vendégül a Kingdome-ban. 16-16-os állásnál nem sokan tettek volna a hazai sikerre, amikor a 16 másodperccel a vége előtt a vendégek 37 yardról rúghattak mezőnygól-kísérletet.

Al Del Greco, a liga egyik legmegbízhatóbb rúgójának számított 1996-ban

De szaladjunk ennyire előre! Az Tennessee Titans elődjének számító Oilers 5-3-as mérleggel érkezett a nyugati parti városba, ahol a déliek a 3-5-ön álló Seahawks legyőzésével szerettek volna újabb lépést tenni a rájátszás felé. Ez nem is tűnt reménytelen vállalkozásnak részükről, ugyanis addigi négy idegenbeli összecsapásukból hármat megnyertek. Ezzel szemben a seattle-i együttes négy hazai meccséből három vereséget szenvedett.

A mérkőzés első három negyede kevés pontot hozott, miközben a rúgók kerültek reflektorfénybe. A negyedik negyed elején a Todd Peterson (SEA)-Al Del Greco (HOU) meccs döntetlenre állt, hiszen addigra mindkét kicker három mezőnygólt szerzett. A folytatásban aztán némileg felgyorsultak az események. Előbb Chris Sanders 61 yardos elkapásával a vendégek jutottak előnyhöz (9-16), hogy három és fél perccel a vége előtt Joey Galloway 14 yardos elkapással egyenlítsen (16-16).

Todd Peterson (#2) a társak gyűrűjében

A hátralévő időben az Oilers pontosan azt tette, amit kellett. Steve McNair mezőnygól-távolságba vezette a támadóegységet, miközben kikényszerítették, hogy a Seahawks elégesse valamennyi időkérését. Minden jel arra utalt, hogy a vendégek megnyerik a meccset. Ez különösen azért lett volna fájdalmas hazai oldalról, hiszen - John Friesz irányításával - a Seahawks támadói 1990 óta először jegyeztek 300 passzolt yardot egy összecsapáson. Ráadásul a találkozón Peterson két mezőnygól-kísérletet is elvétett (47 és 23 yardról), így a rúgó egészen rossz lelkiismerettel nézhette a pályán zajló eseményeket.

Aztán pillanatok alatt felvidult az arca. Az Oilers 16 másodpercig tudta lepörgetni az órát, amikor szezonban 23/26-os hatékonyságot jegyző, 39 yardnál közelebbről egyszer sem hibázó Del Greco 37 yardról veselkedett neki a rúgásnak. A houstoni fal azonban a snap után összeomlott, és a berobbanó Michael McCrary gond nélkül blokkolta a labdát. A játékszer McCrary szempontjából igen szerencsésen pattant, így a a játékos le tudta húzni azt a levegőből.

McCrary (#99) a blokk pillanatában

A blokkoló a disznóbőr megszerzését követően szinte azonnal továbbította azt a sokkal fürgébb Robert Blackmonhoz. Pillanatokkal később ez a visszapassz rendkívül fontosnak bizonyult, hiszen McCraryt a saját (!) csapattársai nagy hevületükben elsodorták. Mindez nem érintette Blackmont, aki az ütközésektől kellő távolságban zavartalanul roboghatott tovább, és négy másodperccel a játékidő lejárta előtt megszerezte a győztes pontokat (23-16).

A meccs őrült hajrája

A hátralévő másodpercek az Oilers visszahordása közben leperegtek, így a hazai közönség - a 12. Embertől megszokott vehemenciával - megkezdhette a hihetetlen győzelem ünneplését. A remek siker nem mentette meg a Seahawks szezonját, akik az AFC Nyugat utolsó helyezettjeként végezve 7-9-es mérleggel zárták az esztendőt. A vereség viszont lejtőre állította a houstoniakat, mivel az Oilers idény végi 8-8-as mutatója csupán a negyedik helyre volt elég az AFC Centralban.