NFL-sztorik a múltból

A világ legjobb sportjának felejthetetlen pillanatai. Játékok, meccsek, történetek az NFL 1920 óta íródó históriájából.

Facebook

Kérések, javaslatok

Ha volna olyan NFL-sztori, amelyről szívesen olvasnál, dobd be az ötleted a kommentek közé.

LXXVII. A zsákos ember

2013.07.19. 17:31 kothoga

1988-ban a Derrick név hallatán szinte minden magyarnak a nyugatnémet bűnügyi tévésorozat felügyelője jutott eszébe. Abban az esztendőben az Egyesült Államokban azonban egy másik Derrickre figyelt fel a futballszerető közönség, aki utolsó egyetemi idényében 12 meccsen 27 sacket mutatott be. Az Alabama üdvöskéje, Derrick Thomas ennek megfelelően kellően nagy felhajtással került az 1989-es draft negyedik pickjeként a Kansas City Chiefshez, ahol a nagyszerű linebackerrel szemben komoly elvárásokat támasztottak.

Nem is kellett csalódniuk. Thomas nem azért kezdte el már hároméves (!) korában a futballt, hogy ne érje el a céljait. Ennek megfelelően újonc szezonjában (1989) 10 sackig jutott, hogy a következő évadban már 20 alkalommal döngölje földbe az ellenfelek irányítóit. Ugyan a sack 1984-ből származó rekordját (Mark Gastineau - 22) nem tudta megdönteni, ám pillanatok alatt az NFL egyik top védőjévé lépett elő. 1990-ben aztán Thomas egy olyan produkciót mutatott be, amelyet azóta senki nem tudott sem megismételni, sem felülmúlni.

derrick thomas.jpgThomas 11 idény töltött az NFL-ben és Kansasben

Az idény 10. játéknapján a Seattle Seahawks látogatott Kansasbe annak érdekében, hogy visszavágjanak a három héttel korábban az otthonukban elszenvedett 19-7-es vereségért. Dave Krieg, a vendégek irányítója azonban több időt töltött fekvő, mint álló testhelyzetben. A Thomas vezette kansasi passzsiettetés ugyanis nagyszerű munkát végezve kilencszer sackelte a karmestert. Hétszer maga Thomas ért oda Krieghez, amely új NFL-csúcsot jelentett.

Furcsa módon a meccs végén a kiváló linebacker mégsem lehetett teljesen elégedett. Lehetősége nyílt ugyanis egy nyolcadik sack elhelyezésére is, amelyet azonban Krieg ügyes kifordulással kivédett. Az igazi balszerencsét az jelentette, hogy éppen abból az akcióból, amely a találkozó utolsó playének bizonyult, Krieg 25 yardos touchdownpasszt dobott. Az azt követő jutalomponttal pedig a Seahawks 17-16-ra megnyerte az összecsapást.

dave krieg.jpgDave Krieg a meccs végén megbosszulta Thomas hét sackjét

Thomas következő két szezonjában ismét kétszámjegyű sacket jegyzett, így első négy profi idényét követően a kategóriában máris 58 egységgel állt. Mivel a linebacker csak kisebb sérülésekkel bajlódott karrierje során, ezért a későbbiekben is komoly ütemben volt képes gyűjteni a sackeket. Tizenegyedik idénye (1999) után már 126,5 sackkel állt, és a kilencvenes években szerzett 116,5 sackjénél többel egyetlen játékos sem büszkélkedhetett.

Nem elképzelhetetlen, hogy ma nem Bruce Smith neve mellett állna a legtöbb NFL-ben elkövetett sack (200), ha Thomas nem akarja a helyszínen megtekinteni a 2000 januárjában megrendezésre kerülő St. Louis Rams-Tampa Bay Buccaneers NFC-döntőt. Ő azonban úgy döntött, aznap átugrik Kansasből St. Louisba. Ennek megfelelően január 23-án Thomas két ismerősével a kansasi reptér felé vette az irányt a játékos Chevrolet Suburbanjével.

Az 1990-es évek legjobb linebackere

A hírek szerint a rossz időjárási körülmények ellenére 100 mérföld/óra (kb. 160 km/h) fölötti sebességgel haladtak, amikor Thomas elvesztette uralmát a jármű fölött, és lesodródtak az autópályáról. A védő és két utas közül mindössze egy személy kötötte be a biztonsági övet, aki sérülés nélkül megúszta a balesetet. Thomas és a másik utas távolról sem voltak ilyen szerencsések. Az autóból kirepülő linebacker rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett, míg a másik társa a helyszínen meghalt.

Thomas mellkastól lefelé megbénult, és nem sokkal később egy miami kórházba került. Úgy tűnt, hogy berendezkedhet a tolószékes életre, amikor két héttel a baleset után egy vérrög a lebénult testrészekből a tüdejébe jutott, és az orvosi segítség ellenére a nem sokkal korábban még erőtől duzzadó fiatalember tüdőembólia következtében életét vesztette. A zseniális linebacker hét gyermeket hagyott árván.

A futballvilág Thomas személyében egy nagyszerű barátot és egy fantasztikus embert veszített el. A védő 126,5 sackje a mai napig Chiefs klubcsúcsnak számít, és Thomas természetesen tagja annak a 29 főt számláló elit csoportnak, amely a legalább 100 sacket gyűjtött játékosokat tömöríti. Pályafutása alatt összesen 43 különböző irányítót sackelt, akik közül a denveri legenda, John Elway kapta a legtöbbet (26).

john elway derrick thomas.jpgJohn Elway Thomas elől menekül

"Élmény, fájdalom és megtiszteltetés volt Derrick ellen játszani. Teljes mértékben támogatom a 2005-ös Hall of Fame-be való beválasztását. Amit játékosként és emberként adott ehhez a játékhoz, azért cserébe ez a legkevesebb, hogy beválasszuk a kiválasztottak csoportjának számító Hall of Fame-be" - mondta Thomasról Elway. A karrierjét fájdalmasan korán befejező védő végül 2009-ben foglalta el helyét Cantonban.

A kilencszeres Pro Bowler 58-as mezszámát a Chiefsben soha többé nem viselheti senki.

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhistory.blog.hu/api/trackback/id/tr465415282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása