NFL-sztorik a múltból

A világ legjobb sportjának felejthetetlen pillanatai. Játékok, meccsek, történetek az NFL 1920 óta íródó históriájából.

Facebook

Kérések, javaslatok

Ha volna olyan NFL-sztori, amelyről szívesen olvasnál, dobd be az ötleted a kommentek közé.

XXI. Theismann horrorsérülése

2013.04.05. 16:56 kothoga

A futball brutálisan kemény sport, ahol sajnos igen gyakoriak a súlyos sérülések. Ennek ellenére sokan rövidnek tartják a szezont, és keveslik az alapszakasz-meccsek számát. Akik így gondolják, azoknak érdemes felhívni arra figyelmét, hogy az idény végére az elképesztően kemény igénybevétel miatt gyakorlatilag minden játékos sérülten lép pályára. Akiknek még ez sem elég a meggyőzéséhez, azoknak most elrettentés gyanánt felidézem annak a sérülésnek a történetét, amely a Redskins korábbi irányítója, Joe Theismann karrierjének vetett véget.

joe theismann.jpgJoe Theismann, a Redskins irányítója

1985 őszét írtuk, amikor hétfő esti rangadó keretében a 7-3-on álló New York Giants a washingtoni Robert F. Kennedy Memorial Stadiumban nézett farkasszemet a Redskinsszel. A hazaiak 5-5-ös mérleggel álltak, és a négy fordulóval korábban New Yorkban elszenvedett 17-3-as vereségért terveztek revansot venni. Az első negyedben a felek egy-egy touchdownt tettek a táblára, így a csapatok 7-7-es állással fordultak 15 percet követően.

20 perc játék után a Redskins birtokolta a labdát a felezővonal tájékán, amikor a hazai vezetőedző, Joe Gibbs egy trükkös flea-flicker játékot hívott. Ennek keretében Joe Theismann irányító előbb átadta a labdát futójának, John Rigginsnek, aki néhány lépést követően visszadobta azt Theismannak. A fővárosi karmester a saját bevallása szerint a tight endjét, Donnie Warrent kereste a szemével, ám érezte, hogy a vak oldaláról egy védő érkezik. A passzra már nem maradt ideje, és hirtelen egy iszonyú ütés következtében a földön találta magát.

joe gibbs.jpgJoe Gibbs, a Redskins mestere

Az ütés a Giants félelmetes linebackerétől, Lawrence Taylortól származott, aki a szerencsétlen mozdulat közben térd és boka között gyakorlatilag kettétörte Theismann lábát. Az irányító a földön maradt, és a tévénézők eleinte nem is értették, miért nem áll fel a Redskins 36 éves játékosa. Aztán amikor a másik oldali kameraállásból lassítva is bemutatták az akciót, minden világossá vált. Taylor azonnal látta, hogy óriási a baj, és rögtön intett az orvosi személyzetnek.

Theismann lába iszonyatosan nézett ki. A sípcsontja kettétört, az egyik vége a bőrt átszúrva láthatóvá vált, míg a szárkapocs-csontja szinte darabjaira esett szét. "Ez volt az a pont, amikor rádöbbentem, milyen nagyszerű szerkezet az emberi test. Szinte rögtön elvesztettem minden érzékelést a térdemtől lefelé. Az endorfin miatt nem éreztem fájdalmat" - emlékezett az esetre Theismann.

Joe Theismann utolsó játéka

A horrorsérülés után az irányító a számtalan törés következtében nem tudott rendesen felépülni, és a jobb lába rövidebb maradt, mint a bal. Emiatt többet nem is léphetett pályára. Theismann a későbbiekben soha nem hibáztatta Taylort a sérülése miatt, ás állítólag a mai napig egyikük sem látta a tévé sokkoló felvételeit.

lawrence taylor.jpgLawrence Taylor, a Giants linebackere

A meccset egyébként a történtek ellenére a Redskins meg tudta nyerni 23-21-re, amelyben komoly szerepet játszott a Theismann helyét átvevő Jay Schroeder. A csereirányító 40 perc játék során 221 passzolt yardot és egy touchdownpasszt jegyzett a találkozón. Az összecsapást Theismann tévén végignézte, és csak miután a Redskins bebiztosította a győzelmét, engedte meg az orvosoknak, hogy komolyan munkához lássanak a sérült testrészén.

A Washington remek hajrájának köszönhetően 10-6-os mutatóval zárta a szezont, amely azonban nem volt elég számukra a rájátszásba jutáshoz. Az NFC Keletben éppen a Giants előzte meg őket, akik szintén 10 győzelemmel és hat vereséggel végeztek, ám a piros-kékek elérték a playoffot. A wild card-körben még legyőzték a San Francisco 49ers együttesét (17-3), de egy héttel később a minden idők legjobb védelmét jegyző Chicago Bears már megoldhatatlan feladat elé állította őket (0-21).

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhistory.blog.hu/api/trackback/id/tr735202468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása