A rossz idénykezdet többnyire rányomja bélyegét egy csapat teljesítményére. Az NFL-ben ugyanis - jelenleg - mindössze 16 meccsből áll a szezon, azaz túl sok javítási lehetőséget senki nem kaphat. Ennek megfelelően meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy gárda súlyos negatív mérleget képes úgy megfordítani, hogy végül eléri a rájátszást. Ami pedig a Cincinnati Bengalsszal történt 1970-ben, az a maga nemében ma is rekordnak számít.
A klubot 1968-ban alapították, amikor a vezetőségnek az újszülötteket jellemző problémákkal természetesen szembesülniük kellett. Bár a legendás Paul Brown (a Bengals mai stadionjának névadója) dolgozott vezetőedzőként az együttesnél, két sima vesztő szezonnal indították történetüket. A két balul sikerült évad azonban már megmutatta a Cincinnatiben rejlő potenciált, hiszen mindkét idényben - Paul Robinson (1968) és Greg Cook (1969) személyében - a Bengals adta az év legjobb újonc támadóját. Emellett 1969-ben Brown elnyerte az év edzője címet is.
Paul Brown nyolc évig (1968-1975) vezette a Bengalst
Ezek után nem is okozott különösebb meglepetés, hogy az 1970-es szezon első meccsén a Bengals legyőzte az Oakland Raiderst (31-21). Még akkor sem, ha a csapat kezdő irányítója, Cook az edzőtáborban sérültlistára került, és a helyét Virgil Carter vette át. Ami ezt követte, arra viszont nem szívesen emlékeznek a városban. A második és a hetedik játéknap között a csapat zsinórban hat vereséget szenvedett el, és a 14 meccses alapszakasz felénél 1-6-os mérleget tudhatott magáénak. A sorozat alatt minden meccsen legalább 20 pontot engedtek az ellenfeleiknek, de az igazi mélypontot a második fordulóban beszedett 38-3-as detroiti zakó jelentette számukra. Mivel a legnagyobb csoportbeli rivális, a Cleveland Browns hét fordulót követően 4-3-mal állt, ráadásul a Bengals kikapott Clevelandben (azaz az egymás elleni mérleg kedvezőtlen volt a Bengals számára), elképzelhetetlennek tűnt a Cincy playoffba érése.
A nyolcadik fordulóban azonban valami történt a csapat táján, és a Bengals nagyobb sebességbe kapcsolt. A 43-14 arányú buffalói győzelmük egyrészt meggyőzőnek bizonyult, másrészt a speciális egységük révén a mai napig fennálló rekordot állítottak fel. Az említett csapatrész 31 pontot szerzett a Buffalo Bills ellen, amely két visszahordott touchdownból (12), öt mezőnygólból (15), valamint négy extra pontból jött össze. Emellett a védelem is jegyzett egy hatpontos találatot, így a támadók mindössze hat ponttal járultak hozzá az aznapi produkcióhoz.
Carter 1970-ben az edzőtábor után kapta meg a kezdő irányító posztját
És innentől kezdve nem volt megállás. A Bengals-expressz dübörögni kezdett és sorban szállították a győzelmeket. A szezon második felében többé nem kellett megtapasztalniuk a vereség ízét, így 8-6-os mérleggel értek az alapszakasz végéhez. A nyolcadik és a 14. játéknap közötti hét siker során egyszer sem kaptak 20 pontnál többet, és a hét találkozón átlagban csupán 11 pontot engedtek a vetélytársaiknak. Mivel eközben a Browns csak bukdácsolt és 7-7-ig jutott, a Bengals csoportgyőzelmével megszerezte a klub első playoff-szereplését.
Aztán a mese gyorsan véget ért. A Cincy december 26-án a Baltimore Colts vendégeként lépett pályára a rájátszás divíziós körében, és 17-0-s vereséggel búcsúztatták a szezonjukat. A támadóegységtől mindössze hét first downra futotta, miközben összesen 139 támadó yardot jegyeztek. A pontszerzéshez legközelebb egy 50 yardos mezőnygól-kísérletnél voltak, de azt a hazaiak blokkolni tudták. Győzelme után a Colts meg sem állt a végső sikerig, mivel az ötödik Super Bowlon 16-13-ra legyőzték a Dallas Cowboyst.
