NFL-sztorik a múltból

A világ legjobb sportjának felejthetetlen pillanatai. Játékok, meccsek, történetek az NFL 1920 óta íródó históriájából.

Facebook

Kérések, javaslatok

Ha volna olyan NFL-sztori, amelyről szívesen olvasnál, dobd be az ötleted a kommentek közé.

CVIII. Higgadt Joe

2013.10.21. 21:10 kothoga

Ha minden idők legjobb játékosáról beszélünk, a legtöbbször Joe Montana neve merül fel. Nem is alaptalanul. A San Francisco 49ers (és a Kansas City Chiefs) egykori irányítója valóban hihetetlen dolgokat mutatott be pályafutása során. Egy korábbi posztban már megemlékeztünk a nevéhez fűződő "The Catch"-ről, ezúttal pedig egy másik nagy alakítására emlékezünk.

"Mindig Joe Coolnak (Higgadt Joe) hívtuk, mivel sosem láttuk, hogy kijött volna a sodrából. A futballpályán valamennyiszer higgadt maradt. Tudtuk, hogy ha van még időnk, és ő áll a center mögött, akkor végig tudjuk vinni a labdát a pályán, és megnyerjük a meccset" - mesélte Montanáról későbbi kedvenc elkapója, Jerry Rice.

jerry-rice.jpgRice nyolc közös idényt (1985-1992) töltött Montanával a 49ersnél

Pontosan ez volt a helyzet 1980. december 7-én, amikor Montana második profi idényében az 5-8-as mérlegű kaliforniai csapat az Archie Manning által vezetett New Orleans Saintst látta vendégül. A louisianai együttes abban az idényben még nem ízlelte meg a győzelmet, így 0-13-as mutatóval vágott bele a nyugati parti kirándulásba. Aztán a dolgok hirtelen elkezdtek igencsak jól alakulni számukra.

Manning az első félidőben három touchdownpasszt adott, és mivel a futójuk, Jack Holmes is kétszer beköszönt, a vendégek 30 perc játék után 35-7-es vezetésre tettek szert. Mindent elmond a hazai támadóegységről, hogy a San Franciscó-iak egyetlen pontszerző akcióját Freddie Solomon 57 yardos punt return után mutatta be. Bill Walsh, a Niners edzőlegendája tulajdonképpen már feladta a találkozót, amikor a félidóben csak annyit kért a fiaitól, hogy olyan játékokat csináljanak, amelyekre majd lehet építeni a következő meccseken.

archie manning.jpgManning apuka az első félidőben nagyot alakított

"Bill elmondta, hogy sem támadásban, sem védekezésben nem tesszük a dolgunkat. Aztán hozzátette, úgy tűnik, ez nem a mi napunk. De kezdjük most a meccset, és a találkozó végéig csináljunk olyan játékokat, amelyek után pozitívan nézhetünk a következő összecsapás elé. Nem őrjöngött, nem mondott semmi olyat, hogy gyorsan dobjuk át a pályát, és próbálkozzunk nagy playekkel" - emlékezett vissza Montana.

joe montana_1.jpgMontana mintha megérezte volna, hogy aznap belophatja magát a szurkolók szívébe

A higgadt szavak hatottak, mert a Niners elkezdett jól játszani. Montana egyyardos futása még csak a kezdet volt az egyenlítés felé vezető rögös úton (14-35). A folytatásban két touchdownpasszt osztott ki Dwight Clark és Solomon számára (28-35), és a hazai publikum elkezdett hinni a csodában. Aztán amikor nem sokkal a vége előtt Lenvil Elliott hétyardos futását követően egalizált a 49ers (35-35), már lehetett sejteni, hogy a Saints nem a Candlestick Parkban gyűjti be idénybeli első győzelmét.

A 28-0-s második félidő után jöhetett a hosszabbítás. Ott Ray Wersching 36 yardos mezőnygólja azt jelentette, hogy a 49ers minden idők addigi legnagyobb fordítását mutatta be, hiszen 28 pontos hátrányból tudtak diadalmaskodni (azóta a Buffalo Billsé a rekord). Bár a New Orleans-iak rendkívül csalódottak voltak a 14. vereségük okán, végül a sors egy héttel később a New York Jets elleni 21-20-as sikerrel kárpótolta őket. A szezont 1-15-tel fejezték be, míg a 49ers az utolsó két meccsét elvesztve 6-10-en zárt.

Joe Cool egyik legnagyobb meccse

Mivel Montana csupán az 1980-as idény közepén nyerte el a kezdő posztot, sokan úgy gondolták, hogy az akkor 24 éves játékos hamarosan akár bajnoki címre is vezetheti az arany-piros klubot. Ma már tudjuk, hogy nem tévedtek. Minden idők legjobbja a következő 10 évben az 1982-es csonka idény kivételével mindig playoffba vezette a Ninerst, akik négy alkalommal a végső győzelemig sem álltak meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://nflhistory.blog.hu/api/trackback/id/tr355591381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trottervoltam 2013.10.29. 16:42:35

Hétvégén láttam személyesen Londonban a Fan Rally-n. Még mindig jogos a Joe Cool: gyakorlatilag egy fociisten, mégis szerény és jó fej. Ráadásul vicces.
süti beállítások módosítása